Nyitólap
  Történet
  Egyházközség
  Alapítványok
  Testvértelepülés
  Címer Új
  Képgaléria
  Impresszum
  Vendégkönyv
   

 

 
  Szép a Nyikó s a vidéke,
  Istenfélő jámbor népe,
  Szebb ott még a fűzfaág is,
  Mint máshol a gyöngyvirág is, tyuhaj jaj.
                                             
   Őseink is és mi is énekeltük ezt a csodálatos népdalt nem is olyan régen, ám 
 2005. augusztus 23-án megváltozott a helyzet. Ez a csodálatos Nyikó völgye sira-
 lomvölgygyé változott.
   Lassan már az egész világ tudja, hogy milyen természeti katasztrófa érte vidé-
 künket és falunkat, Nyikómalomfalvát. Természeti csapások voltak ezelőtt is, de 
 ekkora emberemlékezet óta nem, mondják az öregek.
   Az anyagi kár több tíz milliárd (régi) lejre tehető, és ezt a veszteséget a falu sa-
 ját erejéből soha nem tudja kiheverni. Házakat ontott  össze, bontott meg a víz, 
 melléképületeket, állatokat, autókat és egy autóbuszt ragadott magával. És más-
 nap, amikor a falu 80%-át sújtó 2-3 méteres ár elvonult, elhullott állatok, sőt em-
 berek tetemét, valamint félméteres iszapot hagyott maga után.
   Nyikómalomfalván az áradatnak négy halálos áldozata volt, 2005. augusztus 
 26-án kísértünk ki őket a római katolikus temetőben.
   A soha nem látott tragédia soha nem látott összefogást hozott magával. Traian 
 Băsescu  államelnök is csodálkozva mondta látogatása során: senki nem akar 
 szóbaállni velem, itt mindenki dolgozik, és csinálja azt, amit tud. Azt is kijelentette, 
 hogy egész Románia-szerte, ahol csak árvíz sújtotta vidéken járt, sehol nem látott 
 ilyen összefogást, mint Székelyföldön. Reméljük, ez így is marad.
                                                                                                             Sinka Arnold


                                                     Fényképgaléria ...>>>

 

  Az adományokat ezután is szívesen fogadjuk. A nyikómalomfalvi plébánia a Román 
 Kereskedelmi Bankban nyitott egy számlaszámot, amelyre a pénz adományokat el
 lehet helyezni.
 
 RO45 RNCB 2920 0000 5474 0002    USD
 
 RO61 RNCB 2920 0000 5474 0005    EUR
 
 RO34 RNCB 2920 0000 5474 0006    HUF
 
 RO72 RNCB 2920 0000 5474 0001    LEI
 
 COD SWIFT: RNCBROBU
 
 Köszönjük, és mindenkinek a legjobbakat kivánjuk!

 

© Nyikómalomfalva
Postacím: RO-537169 Morareni, Nr. 222, 
 Tel.: 004-0266-248 529, Tel/Fax: 004-258-248 614,  
E-mail: arnold@nyikomalomfalva.ro; ibalint@vipmail.hu